Tanítóként azt láttam, hogy sok olyan kisgyermek van, akinek nehezen megy a tanulás, nehezen alkalmazkodik az iskolához, szorong vagy éppen túlpörög, gondjai vannak, kínlódik, egyszóval életkorához képest alul-, vagy felülteljesíteni látszik. Éreztem, hogy a Tanítóképzőben megszerzett tudásanyag nem elegendő ahhoz, hogy segíteni tudjak a gyermekeknek kíváncsivá, alkotóvá lenni. Láttam, hogy amíg meg nem nyitom őket, amíg fel nem oldom őket feszültségeik alól, nem kezdhetek a tanításukhoz.

Hozzáfogtam hát az újabb és újabb tanuláshoz. Olyan eszközöket, módszereket kerestem, amivel a legeredményesebben közelíthettem a gyermekekhez és azt találtam, hogy ezek az eszközök a mese és a játék, az alkotás minden műfaja, vagyis mindaz, ami a gyermeket élteti, előbbre viszi, boldogítja, ami természetes közege a mindennapokban.
Ezért többek között drámapedagógiát, pszichodrámát, mesedrámát, bábterápiát, mozgásterápiát tanultam, amelyek tanulságait, eszközeit alkalmazva az iskolai nevelő-oktató munkában szelídebbé tehettem tanítványaim magatartását, viselkedését, és így eredményesebbé tanulmányi munkáját.

Miközben tanultam, önmagamon is tapasztaltam, hogy nekem is jó játszani, hogy én is a játékban, mesében, az alkotásban érlelődöm leginkább, hiszen közben átjár az öröm, kiteljesedem és egyre közelebb kerülök ahhoz, aki valójában vagyok.
Úgy gondolom, hogy más felnőttek is „járhatnak így”, ha vállalják, hogy megpihennek egy jó játékban és úgy döntenek, hogy félreteszik a gondokat, feladatokat, kicsit önmagukra figyelnek, befelé, hiszen csak így lehet tovább cipelni a mindennapok terheit.

Mindig a másság érdekelt.
Magamban és másokban a különöst, az egyedit kerestem, ami ott van mindenkiben, gyermekben és felnőttben egyaránt.
Kerestem magamban és másokban azt a fajta erőt és bátorságot, ami szükséges ahhoz, hogy elinduljunk e különös és egyedi valódiságunk felé.
Van, akinek ez az erő és bátorság nem adatik meg eredendően, mert sok-sok gátlás köti gúzsba, tehát többet kell dolgoznia önmagáért.
Nekem is így kellett tennem és elmondhatom, hogy MEGÉRTE.

Ajánlok hát egy első lépést az EGÉSZ-SÉG felé, „egy marék varázslatot” (Bruno Bettelheim),  Gyermeket és Felnőttet pihenős, erősödős, bátorítós játékra hívok!

KOVÁCS ÉVA
tanító
drámapedagógus
pszichodrámavezető-asszisztens
örömtréner
mozgásfejlesztő

TANULMÁNYOK:

Képzőművészettel, kézművességgel kora ifjúságomtól foglalkozom.
Rajzolást a pápai Jókai Mór Művelődési Központ felnőtt rajzkörében tanultam Szalay László képzőművész tanártól, szobrászatot Tirnovan Ari Vid erdélyi szobrásztól AriArt Stúdiójában.

Önálló kiállításom Pápán a Jókai Művelődési Központban, valamint az Árkádia Kávéházban voltak. Az AriArt Stúdió szervezésében több közös kiállításon vettem részt.

A bábozás is régóta része az életemnek. Több gyermek bábcsoport, valamint egy felnőtt bábcsoport szervezője, vezetője voltam.
A Gyermekbábosok IX. Országos Fesztiválján Csupafül csoportom megkapta a különdíjat.

Játékaimat kiállították a IV. és V. Országos Kézműves Játékkiállításon.

Bábjaimat Pápán a Jókai Mór Városi Könyvtárban, valamint az egri Művészetek Házában egy-egy kiállításon mutathattam be.

Az IPOSZ V. és VI. Betlehemi Jászol pályázatának díjazottja vagyok.

Több kismesterséget sajátítottam el alapfokon: papírmerítés, bábkészítés, hímzés, kötés, horgolás, üvegfestés, szövés, gyertyaöntés stb.

A Kiss Áron Magyar Játéktársaság tagja vagyok.

„Soha ne félj túl boldoggá tenni egy gyereket. A boldogság az a légkör, ahol a szeretet kifejlődik.”

Thomas Bray

2GStudio, 2009