Önök írták
Családias légkör, jó hangulat, önfeledt játék, jóleső relaxálás, vidám beszélgetések, kellemes környezet - ezek jellemezték az örömtréning foglalkozásainkat. Jó volt ott együtt lenni.
Antal Erzsébet
2008. tavaszán - emlékszem, legelőször éppen az egyik legszebb ünnep, húsvét előtt - kezdtem el járni a Kovács Éva vezette örömtréningre. Bár sajnos tőlem független okok miatt egy-két alkalmat ki kellett hagynom, mégis nagyon kellemes élményeket, emlékeket szereztem ott.
Meghitt és barátságos volt maga a környezet is: egy kicsi, de nagyon otthonos lakótelepi lakás szobájában találkozott a kis csapat; gyertyafény és kényelmes székek vártak minket. Minden résztvevő rokonszenves volt, ahogy mondani szokták: "első blikkre".
Visszagondolva három dolog jut azonnal eszembe, amely nagyon megfogott. Elsőként az, amikor mindegyik találkozás elején be kellett számolnunk az előző alkalom óta bennünket ért örömökről. Egy-egy ilyen mesélés alkalmával döbbentem rá, mennyi jó is éri az embert, ami felett talán elsiklunk, ám ha tudatosan leltározzuk azokat, máris kiderül, hogy van minek örülnünk.
A második ilyen emlék a meditációkhoz fűződik. Nemegyszer nyílt korábban is alkalmam a meditációra, és nekem igazából soha "nem jött össze": mint egy rossz kisgyerek, nem tudtam megmaradni egy helyben, izegtem-mozogtam. Ám az örömtréningen nem! Talán az ülő testhelyzet miatt kényelmesebben éreztem magam, el tudtam lazulni, el tudtam mélyülni abban, amit a meditáció alatt hangfelvételről hallgattunk.
Harmadik, és talán legfontosabb emlékem pedig az, amikor az éppen aktuális témához kapcsolódva régi örömöt okozó emlékeket - illatokat, zenei élményeket ... - kellett felidéznünk és elmesélnünk. Jó volt ezeket felszínre hozni, jó volt ezekre rácsodálkozni, megosztani egymással.
Kedves embereket ismertem meg az örömtréningen Évánál - már ez is mekkora öröm! - , ma is vidáman köszöntjük egymást, ha találkozunk.
És még valami: Éva mindig egy kedves kis ajándékkal, néhány soros bölcs gondolattal bocsátott utunkra bennünket a foglalkozások végén. Ezek jó ideig díszítették a hűtőszekrényemet egy kis mágnes segítségével, hogy szem előtt legyenek...
Szabóné Juhász Klára
Az örömtréning számomra ÖRÖM volt.A szép környezet, ismerős és új arcok, mind jó benyomást tettek rám.Éva, mint tréningvezető nyugodt, kellemes hangulatot teremtett. A lazító gyakorlatok, a kellemes zene, a nyugodt hangvétel jólesően kiemeltek a hétköknapokból.A kiscsoportos élmény megbeszélések sok szépet felidéztek a múltból, mások élményeit öröm volt hallgatni. A játékosság nagyon tetszett: a kis színes papírokkal történő párválasztás, a színes tollakkal jól esett szépet, jót írni. Egy-egy összejövetel egybekovácsolta a kis csapatot, izgalommal vártuk a következő találkozást.A tréning megtanított ,hogy az apró örömök megragadása, átélése sokat segít mindennapjainkban. Köszönet és hála ezért és a kellemes közös emlékekért, amit jóesik felidézni.
Anna Pákozdi
2008 áprilisában csoportos előadáson vettem részt hat alkalommal. Két nagyon fontos meghatározó mondanivalója volt, nékem szólóan. Tudjuk a napi kicsi örömöket észrevenni és tudjuk befogadni, elfogadni. Mert aki másokat felüdít, az maga is felüdül. Nagyon ajánlom a szépkorúaknak is, ha alkalmuk lesz rá, éljenek a lehetőséggel.
Vadász Ernőné Eszti néni
Vélemények az ÖNISMERETI TÁRSASJÁTÉKról
"A játék összeszedettséget, gondolkozást, önmagam feltárását igényli. Egyik lényege, hogy a játékosok mélyebben megismerik önmagukat, egymást. Olyasmiket is elmondunk, amikről egyébként a mindennapokban nem beszélünk. A játék során önmagamat és a többieket is jobban megismertem, oldott, barátságos légkörben, ahol a szabályok is az egymásra való odafigyelést segítik. A játék felépítése olyan, hogy senki ne kerüljön hátrányba vagy fölénybe, hogy nincs jó, vagy rossz válasz. Emlékszem pl.: a másikról és a rólam mondott véleményre, a siker, az öltözködés, a változtatás, az irigység, az ígéret stb. témáira. Néha nagyon találó volt!
Minden alkalom után jó érzéssel, gondolatokkal gazdagodva váltunk el. A játék során társaságunk egy nyitott, rugalmas, változásra kész baráti kör lett, ahol sokat épültem a többiek gondolatai, hozzáállása által. Köszönet érte!'
Kertész Zsuzsa
"Hát éppen, hogy csak belekóstoltunk ebbe a közösségkovácsoló, személyiség-, én-azonosságot fejlesztő, megismerő társasjátékba...azt azonban sikerült megérezni, hogy micsoda mélységei vannak ennek a "játéknak"!...Számomra nagyon jó érzés volt azzal szembesülni, hogy "ez is én vagyok?". Lelkem feltöltődve, békében tért vissza a hétköznapok kihívásai közé. A "játék" ideje alatt megszűnt a külvilág, az idő. OTT és MOST voltunk jelen...Nagyon jól éreztem magam mindvégig. Tovább mélyítettük az egymásra figyelés "tudományát". Gyakoroltuk, hogy röviden, lényegre törően ki tudjuk fejezni magunkat, harcoltunk magunkkal, hogy ne akarjunk percenként saját élményt hozzáfűzni a szólás jogát birtokló társunk mondandójához...A "játék" legfőképpen arra tanított meg, hogy ne csak általánosságban mondjak véleményt, bölcselkedjek, hanem konkrétan fogalmazzam meg élményeimet, tapasztalataimat, mondandómat."
Dr. Mészáros Jánosné Balázs Ildikó, Keszthely
Vélemények az ÖRÖMTRÉNINGről
"Az örömtréning megerősített abban, hogy életünket és körülményeinket mi alakítjuk a gondolataink, reakcióink és döntéseink által. Egyedül a saját gondolatainkon változtathatunk, ami nem mindig könnyű, de megéri. Fontos, hogy észrevegyük, hogy a felhők fölött mindig süt a na:). A pozitv gondolatok sokat segítenek abban, hogy harmóniában és békében éljünk önmagunkkal és a környezetünkkel. Örömtréningen megtanultunk újra örülni olyan dolgoknak, ami a hétköznapokban természetessé váltak és talán nem értékeltük eléggé, ezért is ajánlom az örömtréninget gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt."
Kónyáné Nagy Ildikó, Keszthely
"Igaz, hogy nehezen szoktam meg, hogy örömmel, ill. örömmel szóljak a történetekről. De időről időre egyre könnyebb lett számomra, és néha olyan felszabadultan, szinte mámorosan értem haza, hogy alig ismertem magamra. Minden alkalommal örömmel telt meg a lelkem. Felszabadultam, szinte gyereknek éreztem magam. Éreztem magamban a gyermeklelkű felnőttet."
Hintalan Anna, Keszthely
"Eleinte fenntartásokkal voltam az örömtréninggel szemben, bár az igazat megvallva inkább csak közömbös... Az együtt töltött idő múlásával egyre jobban megszerettem az együttléteket, bár...ebben a társaságnak legalább annyi szerepe volt, mint a tréning témájának...örömmel vártuk az örömtréning időpontjait. Olyan világba kalauzolt el bennünket, ahol talán csak kisgyermekkorunkban jártunk...Legfőképpen az adott témáról való közös gondolkodás, a tartalmas beszélgetések, a mélyről feljövő gondolatok szavakba foglalhatósága tetszett. Vidám, boldog perceket kaptunk az örömtréningtől, mélyülő barátságokat, hallgatni és szólni tudást, más értékeinek a felismerését, empátiát és segíteni akarást - egyszóval csupa-csupa jó dolgot!"
Dr. Mészáros Jánosné Balázs Ildikó, Keszthely
"Igaz, hogy nem vettem részt minden tréningen, de éreztem, hatással van rám. Pár alkalom után tapasztaltam, hogy akarva-akaratlanul a jobb, a kellemesebb megoldásokra törekszem. Reakcióimmal pozitívan hatok a környezetemre és ezáltal az én közérzetem is jobb...7-8 alkalom után észrevettem, hogy néha automatikusan, néha tudatosan alkalmazom a tanultakat...Ha jobban oda tudnánk figyelni arra, hogy sokszor nevetni kell és lehet is a rosszul elsült ügyeken, vitákon, mennyivel könnyebb lenne nekünk...
Vannak, akik bridzs-partin vesznek részt hetente, van, akinek színházbérlete van...és van, aki ÖRÖMTRÉNINGRE jár." |